Újdonságok - Novinky

          • Kidobós hét a Mórásoknál

          •      A 2024-es év utolsó iskolás hetét egy vidám és izgalmas Karácsonyi Kidobó Kupával indítottuk iskolánkban. A felsős lányok sportszerű keretek között mérkőztek meg egymással a kidobó játékban. Az osztályok csapatai lelkesen küzdöttek, és két osztály egy-egy vándorkupával gazdagodott, elismerve kiemelkedő teljesítményüket. Gratulálunk minden résztvevőnek, aki lelkesen csatlakozott a versenyhez, és mindent beleadva igyekezett győzni!

                  A hét azonban itt még nem ért véget, ugyanis december 17-én újabb Karácsonyi Kupán vettünk részt, ezúttal Csilizradványon.

                 Köszönjük a meghívást és a remek szervezést! A lányok rengeteg élménnyel és értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.

            Mgr. Czucz Szabó Margaréta

          • Lobog az öröm gyertyalángja

          • "Ádventi hírnök friss fenyőág,

            lobog a harmadik gyertyaláng,

            karácsonyt várva lázban a föld,

            isteni gyermeket köszönt.

            Ujjong a szívünk, dalra gyúl,

            nincs már messze az Úr!"

            December 16-án az öröm gyertyáját gyújtottuk meg a közös ádventi koszorún. Katona Liliana szívmelengető meséje kiválóan indította mindannyiunk ádventi hetét. 

            További szép karácsonyvárást minden kicsi és nagy mórásunknak!

          • Pitagorasz matematikai verseny-iskolai forduló

          •      2024. december 10-11. között került megrendezésre a Pitagorasz matematikai verseny iskolai fordulója.

                 30 ügyes, matematikát kedvelő diákunk mérette meg magát az iskolai fordulóban: Buga Angelo, Dobsa Dóra, Duben Dániel Márk, Fekete Nina, Határ Lilien, Kiss Liza, Koller Vanda, Kucman Marco, Lelkes Mira Natália, Németh Bertalan Zsolt, Sidó Anna Sofia, Tánczos Balázs, Zerényi Sofia, Farkas Oliver, Derzsi Sophie, Struhár Anna, Kósa Csilla, Juhász Márton, Duben Kristóf Csaba, Mag András, Spergel Tibor, Kósa Máté, Horváth Márton, Lazový Marcel, Buzgó Mátyás Sebestyén, Kironská Csenge, Nagy Sára, Lubinská Veronika, Simcsik Emma, Juhász Zsombor 

            14 tanulónk sikeres megoldóként zárta a versenyt: 

            3.A: Buga Angelo, Duben Dániel Márk, Fekete Nina, Határ Lilien, Kiss Liza, Koller Vanda, Lelkes Mira Natália, Zerényi Sofia

            4. osztály: Derzsi Sophie, Struhár Anna

            5. osztály: Kósa Csilla

            6. osztály: Duben Kristóf Csaba

            7. osztály: Kósa Máté

            8. osztály: Nagy Sára

             

            Kedves Tanulók, Kollégák!

            Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy részt vett a matematikai Pitagorasz versenyen.

            Ez a megmérettetés nemcsak a matematikai tudást, hanem a kitartást, a logikus gondolkodást és a problémamegoldó képességeket is próbára tette. Gratulálok minden résztvevőnek, hiszen a bátorság és a szorgalom, amellyel nekivágtatok ennek a kihívásnak, már önmagában is elismerésre méltó. A verseny igazi nyertese az, aki tanul és fejlődik a folyamat során – és ti mindannyian ezt tettétek!

            Külön köszönöm a tanároknak és a szülőknek, akik támogatták a diákokat a felkészülésben. Bízom benne, hogy ez a verseny inspirációt adott mindenkinek, és továbbra is töretlen lelkesedéssel fordultok a matematika szépségei felé. 

            Mgr. Nagy Sándor, a verseny szervezője

             

            Felkészítők: Mgr. Végh Andrea, Mgr. Szeif Beáta, Mgr. Végh Natasa, Mgr. Nagy Iván, Mgr. Nagy Sándor

          • MEGHÍVÓ

          • Kedves Dalos Pacsirtás Szülők! 

            Engedjék meg, hogy személyesen is meghívjam Önöket és szeretteiket a dalosok karácsonyi koncertjére, ami 2024. december 18-án 16:30-tól kezdődik az első emeleti folyosón. Karácsonyi dallamokkal kívánunk mindannyiuknak békés, boldog ünnepeket.

            Mgj.: A dalosoknak holnap, a 6. óra után még lesz egy kis megbeszélés, majd 16:00-kor gyülekezünk a koncert előtt az emeleti folyosón. Aki már nem megy haza, hozza magával a fellépőruhát (fehér-fekete+valami kis piros kiegészítő), kis uzsonnát, innivalót.

            Tisztelettel: Mgr. Végh Andrea

          • Lobog a második gyertyaláng! - ádventi gyertyagyújtások

          • Van egy aprócska fény, mely világít a legnagyobb sötétben is. Úgy hívják: Remény!

               Kedden, december 10-én Kiss Liza (3.A) gyönyörű és igaz meséjével ajándékozott meg bennünket, miközben meggyújtottuk a közös ádventi koszorú második gyertyáját.

            A második gyertya lángja még fényesebben és szebben világít majd, hiszen a remény már nincs egyedül az ádventi koszorún. Hittel és reménnyel a szívünkben teljen ez a hét! Vegyük észre az apró csodákat, s tegyük a jót!

            Szép hetet mindenkinek!

            V.A.

          • Kabóca Bábszínház - Leszállt az ég dicső királya - KL Színház vendégelőadása

          •       2024. december 10-én alsó tagozatosaink a Kabóca Bábszínház "Leszállt az ég dicső királya" KL Színház vendégelőadásán vettek részt, amit a Cseperedő program jóvoltából és Varga Denisa szervezésének köszönhetően ingyenesen tekinthetettek meg.

                     Az egyszemélyes betlehemes Horváth Márk fantasztikus előadásásban gyönyörűen ötvözte az adventi és karácsonyi népi színjátékok szinte minden fajtáját: a szálláskereső-, a csillagozó-, a paradicsom- és a pásztorjátékot. A magyar néphagyomány mentén mesélte el Jézus, a Megváltó születésének történetét ízesen, derűsen, népiesen. A betlehemes játék érdekessége az volt, hogy a színész saját kezűleg készített, templom alakú betlehemével játszotta el az előadást. A műsor végén mi is megnézhettük közelebbről ezt a szép betlehemet.

                   Ezúton is hálásan köszönjük a lehetőséget Varga Denisának, és a KL színház színművészének ezt a feledhetetlen előadást, ami egyszerre volt humorban gazdag, izgalmas, elgondolkodtató, nagy igazságokat felfedő,  de legfőképp igazi értékeket közvetítő fantasztikus előadás! Jó helyen voltunk, jó időben! Reméljük, ez a csodásan tehetséges vándorszínész máskor is betér hozzánk! 

            V.A.

          • Mikulás-napi ajándékmozi

          • 2025. december 9-én a Szülői Szövetség Mikulásának köszönhetően iskolánk összes tanulója ajándék mozielőadáson vehetett részt. Volt is nagy öröm! Nagyon szépen köszönjük az élményt!

          • Nálunk járt a Mikulás!

          •        December a csodák hónapja! Szinte minden napján történik valami jó dolog, tárul fel egy újabb titok az ádventi időszakban. A pénteki napunk is egy hatalmas csoda volt! Nem más, mint a Mikulás jött közénk! Minden osztályban tiszteletét tette, és még a tantestületet, takarító néniket, szakács néniket is meglátogatta. A hatalmas zsákja sok finomsággal volt tele, amit segítői vidáman osztottak szét közöttünk. S mivel hatalmas tisztelet övezi őt mindannyiunk körében, kedves kis dalokkal, versikékkel köszöntük meg a jóságát. A látogatása végén újabb csoda történt, hatalmas pelyhekben el kezdett hullani a már régen várt hó! Mindenki szája fülig ért a látványtól, az iskola folyosóján felcsendülő téli dalokat pedig még boldogabban zengedeztük ezután!

            Hálásan köszönjük végzőseinknek, hogy felevenítették a Mikulás-napi kedves szokást és fantasztikusan felkészülve, tényleg kicsit-nagyot meglepve, nagyon színvonalas műsorral járták be iskolánk minden zegét-zugát! Köszönjük Fodor Anikó tanító néninek a kilencedikesek felkészítését, a tanító néniknek-bácsiknak pedig a Mikulás zsákját megtöltő sok finomságot!

            További szép karácsonyvárást mindenkinek!

            V.A.

          • Bécsi kirándulás

          •        Egy gyönyörű decemberi napon, most az adventi időszakban, a 7., 8. és 9. osztályos diákokkal elindultunk egy bécsi kirándulásra. Első megállónk a híres Graben volt. A Graben, Bécs egyik legnépszerűbb sétálóutcája, tele van üzletekkel, kávézókkal és éttermekkel. Séta közben megcsodáltuk a gyönyörű Stephansdomot és a híres Pestsäule szobrot, amely a 17. századból származik, valamint látogatást tettünk a McDonaldsban és egyéb vendéglátó egységekben.

                   Következő megállónk a Természettudományi Múzeum volt, ahol különféle kiállításokat láttunk, mint például őskori állatok csontvázait, ásványokat és kristályokat. Az egész múzeum tele volt érdekes információkkal és látnivalókkal.

                Kirándulásunk utolsó állomása a városháza előtti karácsonyi vásár volt. Az adventi időszakban Bécs különösen szép, és a vásár tele volt színes standokkal, ahol különféle ajándéktárgyakat, finomságokat és forró italokat árultak. Néhány gyerek még korcsolyázott is a városháza előtti jégpályán, ami különösen szórakoztató látvány volt.

                Ez a bécsi kirándulás mindannyiunk számára emlékezetes élmény maradt. Reméljük, hogy jövőre újra ellátogatunk ebbe a gyönyörű városba!

            Mgr. Horváth Balázs

          • Ádventi gyertyagyújtások 1.

          •    "Ádvent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk."

                                                                                                                                                  Pilinszky János

             

                December 2-án fellobbant az első gyertya lángja iskolánk ádventi koszorúján. Az ünnepélyes gyertyagyújtást Zsidó János esperes plébános áldása kísérte. Köszönjük János atya közvetlen, kicsinek - nagynak egyaránt aktuális adventi gondolatait!

                Az ünnepi gyertyagyújtást -  a múlt hetvégén lezajlott Pislákoló mécses szavalóversenyen ezüstsávval minősített kis diákunk-, Zerényi Sofia gyönyörű szavalata zárta. 

            Ádventi hírnök: friss fenyőág,

            Lobog az első gyertyaláng!

            Karácsonyt várva lázban a föld,

            Isteni gyermeket köszönt.

            Ujjong a szívünk, dalra gyúl,

            nincs már messze az Úr!

                Köszönjük Dusa Ágnes és Fodor Chiara tanító néniknek, hogy ünnepi díszbe öltöztették iskolánk ablakait.        Hálásan köszönjük a Menyhárt család ajándékát, egy csodaszép fenyőfát, amit a tanító nénik a mai délutánon a gyerekekkel együtt fel is díszített.

            Áldott ádventet mindenkinek!

          • Pislákoló mécses vers- és prózamondóverseny

          •      2024. december 30-án, szombaton a dunaszerdahelyi Gábriel Polgári Társulás és a komáromi Sellye János Egyetem szervezésében immár 30. alkalomból került megrendezésre a "Pislákoló mécses” vers- és prózamondó verseny Komáromban.

                Iskolánkat négy tanuló képviselte: Katona Liliana (5. oszt.), Kiss Liza (3.A), Koller Vanda (3.A) és Zerényi Sofia (3.A).

                 Míg Lili alsó tagozatos kora óta rendszeres résztvevője  a seregszemlének, addig Liza, Vanda és Sofi ezen a versenyen szerepeltek először nagyközönség előtt. Mind a négyen szorgalmasan készültek a megmérettetésre. Bátran és színvonalasan szavaltak. A seregszemlét mindannyian ezüstsávval zárták.

               A szervezőknek hálásan köszönjük a szíves vendéglátást, az ajándékpoharakat és az eredményhirdetést megelőző, lelket melengető Szarka Gyula „Betlehemi csillag“ c. koncertjét.

               Ezúton is köszönjük Sofi anyukájának és Andi tanító néninek a gyerekek biztonságos utaztatását, és a kísérő szülők támogató jelenlétét a versenyen.

               Tanulóinkat Mgr. Fodor Anikó és Mgr. Végh Andrea tanító néni készítette fel a versenyre. Ezúton is köszönjük a munkájukat!

            Lili, Liza, Sofi és Vanda!

            Köszönjük a szorgalmatokat, lelkesedéseteket, kitartásotokat!

            Nagyon ügyesek voltatok! Büszék vagyunk Rátok!

            További szép sikereket kívánunk mindnyájatoknak!

             

                   A lányok lelket melengető, szép szavalatai felcsendülnek majd az iskolában, a hétfői közös ádventi gyertyagyújtások alkalmával és vasárnaponként a 11:00 órási szentmisék gyertyagyújtásánál.

             

            V.A.

          • Kulcsár Tibor Vers-és Prózamondó Verseny

          •     Iskolánk november 28-án 2. ízben képviseltette magát a Kulcsár Tibor Vers-és Prózamondó Versenyen, melyre Pozsonyban, a Csemadok székházban kerül sor minden évben.

                 A versenybe a 8. -9. osztályos alapiskolás, illetve a középiskolás tanulók nevezhetnek egy- egy szlovákiai magyar költő vagy író művével. Idén Kiss Bence, 8. osztályos tanítványommal készültünk erre az igényes versenyre. Bence kategóriájában 8-an voltak, és igazán szép előadásokat hallhattunk tőlük. A "maratoni" verseny után (hiszen 37 komoly verset és prózát hallgattunk végig), jött a kiértékelés. Nagy örömünkre a zsűri is értékelte Bence előadását és stílusát, így a 3. helyen végezhetett.

                Egy élménydús, de fárasztó nap után elégedetten tértünk haza. Nagy - nagy köszönet Bence apukájának és innen a távolból a csilizradványi kolléganőnek, akik megkönnyítették az utazásunkat!

               Bencének nagy dicséret jár a szép teljesítményért!

            Csak így tovább, folytatjuk a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó versenyen!

             

            Mgr. Fodor Anikó, felkészítő tanár

          • Egy rendhagyó nap az elsősöknél

          •     Iskolánk első osztályos tanulói a héten visszacsöppenhettek egy kicsit a múltba. Az iskola igazgatósága által az óvónénik betekintést nyerhettek abba, hogyan boldogulnak volt csemetéik az iskolapadban, mennyi mindent tanultak. Ajándék képpen pedig az óvoda igazgatónőjétől mi is meghívást kaptunk az intézménybe, beülhettünk egy varázslatos bábelőadásra, ismét használatba vehettük a kedvenc helyiségeinket, játszhattunk a sok játékkal, találkozhattunk az ovis barátainkkal, kistestvérekkel.

                  Köszönjük szépen a közös együttműködést!

            Mgr. Csóka Dóra, osztályfőnök

          • Angol olimpiász iskolai fordulója

          •     November 25-én, hétfőn került megrendezésre az angol olimpiász iskolai fordulója.

               Az iskolai angol versenyen összesen kilenc tehetséges diák vett részt. Az A1 kategóriában (5.-7. évfolyam) a következő diákok versenyeztek: Nagy Sára, Kironská Csenge, Čerňanszká Lilla, Lazový Marcel és Fulajtár Hanna. E kategóriában Fulajtár Hanna nyerte meg a versenyt.

               A B1 kategóriában (8.-9. évfolyam) négyen mérték össze tudásukat: Gavlíder Zoe, Gőgh Viktória, Matuš Máté és Lubinszká Veronika. Ez a kategória különösen kiegyenlített volt, végül Gőgh Viktória lett a győztes.

              Az iskolát a járási versenyen Fulajtár Hanna és Gőgh Viktória fogják képviselni.

            Minden résztvevőnek gratulálunk a kiváló teljesítményért!

            A továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk a járási versenyhez!

             

            Felkészítő pedagógusok: Mgr. Soóky Andrea és Mgr. Horváth Balázs

             

          • "Deň v smútku - Protest v čiernom"

          • 2024. november 27-én az iskolai dolgozók szakszervezete tiltakozó megmozdulással hívta fel a figyelmet a kormány iskolákat érintő kedvezőtlen döntéseire. Iskolánk összes dolgozója csatlakozott ehhez a csendes tiltakozáshoz, a tiltakozás jeleként mindannyian fekete öltözetben jelentünk meg a mai napon. 

          • A névadásra emlékeztünk

          •     2024. november 18-án szerény megemlékezést tartottunk iskolánk névadásának évfordulója alkalmából. Iskolánk igazgatónőjének ünnepi beszéde után a másodikosok közösen elszavalták Móra Ferenc: A cinege cipője c. versét, majd Menyhart Tekla az író: "A gyöngyvirágos csésze" c. költeményével zárta a megemlékezést.

            Az igazgatónő  ünnepi beszéde itt olvasható:

             

            "Kedves Tanárok, Diákok !
             

                 A mai nap iskolánk számára egy fontos nap, ez a nap a születésnapunk. 2011. november 18-án vette fel iskolánk Móra Ferenc nevét.
            Móra Ferenc, mindannyiunk számára példakép, és az ő neve által inspirálódhatunk nap mint nap. De mit is jelent számunkra Móra Ferenc neve? Miért döntöttünk úgy, hogy iskolánk az ő nevét viselje?

                Móra Ferenc olyan ember volt, akit egész életében vezérelt a tudás iránti vágy, az emberek, főként a gyermekek szeretete, és az irodalom iránti elkötelezettsége. Íróként, újságíróként, muzeológusként és tanárként egyaránt ismert volt, de leginkább szívében mindig gyermekszeretettel telve élt és alkotott. Ezt a gyermeki lélekhez való közelséget számos műve tükrözi, amelyekben őszintén, ugyanakkor humorral és szeretettel mesél a mindennapokról, az emberi sorsokról, értékekről és a hétköznapi hősökről.

               Móra Ferenc meséi és regényei nem csupán szórakoztatóak, hanem tanulságosak is. A “Kincskereső kisködmön” című műve például arra emlékeztet bennünket, hogy az igazi értékeket nem mindig pénzben mérjük, és hogy a legnagyobb kincs az életünkben a szeretet, az összetartás és a becsület. Ezek az értékek olyan alapok, amelyekre az életünket is építhetjük, és amelyeket iskolánk falai között is nap mint nap igyekszünk közvetíteni diákjainknak.

                De Móra Ferenc személyisége ennél is mélyebb üzenetet hordoz. Ő egy olyan világban élt és alkotott, amely számos kihívással teli volt, ám minden nehézség ellenére megőrizte emberségét, és mindig törekedett arra, hogy jó példát mutasson. Ez a kitartás, ez az emberség és elhivatottság az, amit mi, itt a Móra Ferenc Alapiskolában, szeretnénk diákjaink számára átadni. Hisszük, hogy az ő szellemisége képes inspirálni bennünket arra, hogy többet adjunk és tanuljunk egymástól, és hogy mindig az értékes, maradandó dolgokat keressük az életben.

            Kedves Diákok!

               Ti vagytok azok, akik továbbviszitek Móra Ferenc örökségét. Akár olvassátok az írásait, akár saját álmaitokat kergetitek, soha ne feledjétek: az igazán fontos dolgok belülről fakadnak. Legyen bennetek kíváncsiság a világ iránt, tisztelet az emberek iránt, és elhivatottság a tanulás iránt, hiszen ezek vezették Móra Ferencet is.

             

                                                                                                                                  PaedDr. Csóka Andrea"
             

          • UTAZÓ PLANETÁRIUM

          •       A világegyetem sokarcú és határtalan, alaptermészete az összetartozás. Minden összefügg mindennel. Ha felnézünk az égre, tulajdonképpen összekavarodik az idő. Szinte lehetetlen megérteni, hiszen egyszerre fájdalmasan gyönyörű, elkápráztató, mintegy álomszép mese, úgy tárul elénk, ugyanakkor hátborzongató, hiszen nem az a varázslatos hely, amilyenek lefestik.  Minél többet tudunk meg a világegyetemről, annál inkább csodáljuk változatosságát, szépségét, kapcsolódását „minden mindennel  összefügg“ címen.

                    November 7-én iskolánk 1-5. évfolyamosai egy ilyen kalandtúrára vállakoztak, amikor is  egy Utazó Planetárium tudományos- és ismeretterjesztő kisfilmjeit tekinthették meg.

            Az oktató kisfilmek a 360 fokos látványos planetáriumi műsor segítségével,  - egy hatalmas „buborékban“  - megismertették a gyerekekkel a Naprendszerünk és az Univerzum érdekességeit, az évszakok változásait, a tengerek és óceánok élővilágát.

                    A kupolában szinte megszűnt körülöttünk a világ, ezen  tanítási óra egy látvány - élmény – tanulás – szórakozás volt mindannyiunk számára.

            Hálásan köszönjük a lehetőséget, az Önkormányzatnak pedig, hogy otthont adott eme nagyszerű rendezvénynek!

                                                                                                                                             Mgr. Bíró Laura

          • Jobb, mint új korában! :)

          • Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

            Örömmel jelentjük, hogy az őszi szünidő alatt az iskola igazgatóságának köszönhetően megújult a tornatermünk padlózata. A szakemberek lecsiszolták és lelakkozták. A mai nappal már kisdiákjaink boldogan a birtokukba is vették a tornatermet. "Most már tényleg nem csúszik!"- üzenik! :)

            Az igazgatóság arra kér minden sportolni szerető kicsit és nagyot, aki igénybe veszi a termet a tanév során, hogy vigyázzon a tornaterem burkolatára! Utcai-koszos-sáros cipőben tilos a terembe lépés! Csak fehér talpú teremcipőben tartózkodjunk a tornateremben a sportolás ideje alatt!

            Szolgáljon sokáig az örömünkre!

  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje