Újdonságok - Novinky

          • Anyukáknak énekeltünk

          • Dalos pacsirtáink ezzel a kis videóval köszöntöttek minden anyukát május első vasárnapján.

            Felkészítő: Mgr. Végh Andrea

          • Anyák napi táncos meglepetés

          • A tánc egy olyan művészeti ágazat, melyben szavak nélkül is kifejezhetjük legmélyebb érzelmeinket. 

                Az ismétlődő mozdulatokkal, az egymásra való odafigyeléssel, a dalválasztással szerettünk volna egy számunkra nagyon kedves ünnepet életre kelteni. Ez a mi jelnyelvünk. 

                A körtánc a végtelenség szimbóluma, ami segítségével mi is átadhattuk történetünket, érzéseinket. 

                 Fogadják sok szeretettel kis videónkat, és nagyon boldog anyák napját kíván az iskola moderntánc- csoportja!

            Felkészítő: Mgr. Csóka Dóra

          • Színházban jártunk

          •  

             

            Április utolsó napján a felső tagozat 6.-9. évfolyamai a Komáromi Jókai Színház második bérletes előadását tekintették meg, Móricz Zsigmond : Úri muri című regényének feldolgozását. A majd két és fél órás előadás során nagyszerű színészi játékkal mutatták be a dzsentri hanyatló világát, az értelmetlen dőzsölés pusztító erejét. Ma is aktuális kérdéseket vet fel a darab: lehet - e egyedül változást elérni, meddig bír az egyén egy elutasító környezetben harcolni a fejlődésért. Van - e másik út, mint az, amit "Szakmáry Zoltán" választott...

             

            Köszönjük az idei elgondolkodtató előadásokat, kíváncsian várjuk, mi lesz a jövő évad kínálata számunkra.

             

            Fodor Anikó t. n.

          • Katedra levelezős versenyek eredményei - felső tagozat

          •      Iskolánk évek óta bekapcsolódik az országos szintű Katedra versenyekbe. A kétlépcsős megmérettetések első fele levelezős, a legjobb csapatok pedig az országos döntőkön mérhetik össze tudásukat.

                 Idén a felső tagozaton 3 kategóriában indultak diákjaink és felkészítőik.

                 A Katedra Történelemversenyen a Várkonyi úriemberek (Szabó Mátyás, Herceg Máté és Juhász Zsombor ) a 32 csapatból a 30. helyen végeztek 174 ponttal. Felkészítőjük Horváth Balázs tanító bácsi.

               A Katedra Irodalomverseny I. kategóriájában az induló 73 csapatból iskolánkat 5 csapat képviselte. Idén Kertész Erzsi : A hógömb fogságában c. ifjúsági regényt olvasták. Az 5. osztályból: Somogyi Emma, Matlák Lilien, Nagy Hanna Napsugár alkozzak egy csapatot. Ők a megosztott 48. - 50. helyen végeztek 191 ponttal. Felkészítőjük Végh Natasa tanító néni.

                A 6. osztályosok: Faragó Réka, Duben Kristóf Csaba és Végh Noel 195,5 ponttal a 38. helyen végeztek. A 7. osztályból két csapat indult. Kecskés Emma, Fulajtár Hanna, Horváth Márton 201 ponttal 30.-ok lettek.

               És végül Čerňanská Lilla, Nagy Sára, Szabó Lara alkotta "Ütős csapat" nagyon sok munkával a megérdemelt megosztott 2.-3. helyen jutott tovább az országos döntőbe 220,5 ponttal.

               A Katedra Irodalomverseny II. kategóriájában 46 csapat indult, abból kettő a mi iskolánkból. Ők Mészöly Ágnes : Szabadlábon c. elgondolkodtató, érzékenyítő regényét dolgozták fel.

              A 9. osztályból az MT-zsenik csapata Menyhart Tekla, Szabó Mátyás 205 ponttal a megosztott 3. -4. helyen, míg a 8. osztályos Nyékvárkonyi nyomolvasók ( Nagy Titanilla, Simcsik Emma, Juhász Zsombor) a megosztott 1. - 2. helyen 206 ponttal masíroznak a döntőbe. Felkészítő Fodor Anikó tanító néni.

               Minden versenyzőnek és felkészítőiknek nagy elismerés a 4 hónapon keresztül végzett lelkiismeretes és alapos munkáért. A továbbjutó csapatoknak sok sikert kívánunk az országos döntőkben, melyekre május 23-án kerül majd sor a Nyitrai Konstantin Folozófiai Egyetemen.

            Mgr. Fodor Anikó

    • Fotogaléria

      • zatiaľ žiadne údaje