Idén nyáreleji természetiskolánk helyszíne a lélegzetelállítóan szép Alacsony-Tátra volt, azon belül is Jasná, ahol öt felejthetetlen napot töltöttünk el június 2–6. között.
Szállásunk a Liptov Hotel kényelmes és barátságos épülete volt, amely mögött méltóságteljesen magasodott a Chopok – a tábori napok szimbóluma és túráink fénypontja. Minden napunk kalanddal, felfedezéssel és örömteli közös élményekkel telt. Túráztunk a környék csodás hegyeiben, barangoltunk a varázslatos Verbőci-tó körül, felfedeztük a Déményföldi Szabadság-csepkőbarlang lenyűgöző termeit, valamint az utolsó napon megcsodáltuk a festői Csorba-tavat is. A túráink koronája kétségtelenül a Chopok csúcsának meghódítása volt – ezt a bravúrt a csapat legbátrabbjai vitték véghez, és milyen menő érzés volt ott, a felhők felett tízóraizni!
A napjainkat kézműveskedéssel, tábori dalok tanulásával, majd ezek boldog éneklésével tettük még színesebbé. A hotel tágas udvara lehetőséget adott önfeledt játékra, a közös estéinket pedig tánccal zártuk – kifulladásig roptuk, együtt nevetve, együtt örülve.
Hálás szívvel gondolunk vissza erre az öt napra. Köszönjük az égieknek a csodás időjárást, a szülőknek a bizalmat, és legfőképp a gyerekeknek – nektek, kedves táborlakók –, hogy ilyen bátor, vidám, nyitott és lelkes társaság vagytok!
Tanító nénijeink – Enikő, Andi, Bea és Darinka –, valamint Viki néni – mindenre is felkészülten, szeretettel és türelemmel vezettek benneteket ezen az élményekkel teli úton. Sokáig emlékezni fogunk erre az időszakra, hiszen nemcsak gyönyörű tájakat láttunk, hanem egy fantasztikus közösséggé is kovácsolódtunk.
Kedves Táborlakók!
Óriásiak voltatok, bátrak és kitartók! Bízunk benne, hogy a hétvégén sikerült mindenkinek kipihennie magát, és jó sokszor megölelnie szüleit, akiknek köszönhető, hogy mindezt átélhettétek. Hétfőn várunk mindenkit újra az iskolába – csodás élményekkel teli szívvel, egymásra mosolyogva!
Szeretettel: a tanító nénik
Íme egy kis összefoglaló videó az öt napunkról. :)