X. Tetejetlen fa - kiértékelés
2019.04.24 22:47
A húsvéti szünet előtt nagy lázban égett a felső tagozat, hiszen mint azt az előzőekben írtuk, 10. anyanyelvi hetünket tartottuk az idén.
A hét zárónapján, kedden újra összegyűltünk a folyosón, hogy értékeljük az osztályok munkáját. A sok, változatos feladat szinte mindenkit megmozgatott. Idén inkább a közös munkára fektettük a hangsúlyt, a tanulók olyan feladatokat kaptak, melybe mindenkinek be kellett kapcsolódnia a siker érdekében. Ezt a többség át is érezte, és az összefogás szép példáit láttuk akár a kedvenc vers szavalásakor az első napon (csak az 5. –eseknél maradt ki pár tanuló, a többi osztályból mindenki szavalt), akár a makett készítésénél (ott a 9. lógott ki kicsit) vagy a párkeresőben. A feladatlapok ellenőrzése során örömmel tapasztaltam, hogy szinte hibátlanul oldották meg az osztályok a nyelvtani és hiba nélkül az irodalmi kvízeket, itt is segített a közös gondolkodás. Persze voltak egyéni vagy kiscsoportos szép teljesítmények is. Kihívtuk és megtapsoltuk azt a 12 tanulót, akik a szabadságharc tiszteletére rendezett versenyünkön szerepeltek szép eredménnyel: Kalina Krisztina, Dusa Zsófi, Kironský Lili, Vadkerti Villő, Majoránek Dóra, Mohácsi Patrícia, Méhes Anna, Nagy Boglárka, Kósa Amina, Fekete Csongor, Végh Csongor, Rudolf Rajmund. Megdicsértük azokat, akik az előző hétvégét a húsvéthoz kapcsolódó szólások, közmondások gyűjtésével töltötték. Kiemelnénk közülük Kalina Krisztinát, aki több mint 320 és Orosz Melissát, aki 288 közmondást gyűjtött.
Az egyéni és közös munka eredményeképpen létrejött az osztályok idei sorrendje:
1. hely 7. osztály 114 pont
2. hely 8. osztály 106,1 pont
3. hely 9. osztály 102 pont
4. hely 6. osztály 100,2 pont
5. hely 5. osztály 78,6 pont
KEDVES TANULÓK!
Erre az évre bezárult anyanyelvi hetünk kapuja, de ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk vele, nem ápoljuk továbbra is minden nap. Tegyétek ezt szeretettel és tisztelettel!
Hiszen: „Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk.” (Lőrince Lajos)
Fodor Anikó tanító néni
———
Vissza