ÚJABB MÓRÁS SIKER A BŐSI ANYANYELVI VETÉLKEDŐN

2022.06.02 22:00

 

    2022. május 27-én két év kényszerszünet után a Csemadok Bősi Alapszervezete immáron 21. alkalommal rendezte meg az Amade László Anyanyelvi Vetélkedőt a bősi a városi művelődési központban.

    Hagyományosan három alapiskola tanulói: a Bősi Amade László Alapiskola, a Pozsonyeperjesi Alapiskola és Óvoda valamint mi, Mórások szoktuk összemérni tudásunkat anyanyelvünk legkülönbözőbb, az iskolában tanult és kevésbé használt elemeinek ismeretéből is.

    A zsűri lelke, Haluska Viola tanárnő a Somorjai Madách Imre Gimnáziumból szórakoztató, izgalmas, gyakran komolyabb fejtörést igénylő feladatokat készít minden alkalommal a versenyzők részére, akik két kategóriában mérhetik össze tudásukat. Az 5-6. osztályosok az I. , míg a 7-9. - esek a II. kategóriában 3 fős csapatokban versenyeznek.

    Idén a fergeteges Exatlon versenyünk után indult 13 fős csapatunk útnak, páran bizony elég fáradtan, hiszen akár többször is teljesítették a sportverseny feladatait. De hát mi, Mórások sosem adjuk fel, igazi példaértékű volt ezeknek a diákoknak a hozzáállása. A 12 csapat a péntek délutáni időpont ellenére is óriási koncentrációval dolgozott mindkét forduló alatt.

    A kiértékelésnél kiderült, nagyon szoros volt a verseny, minden csapat felkészülten érkezett. Az I. kategóriában sikerült megszereznünk az 1. helyezést. Fodor Anikó tanító néni csapata: Rácz Boglárka, Szabó Mátyás és Matuš Máté hozták el a trófeát.

 

A 2. helyezést a Bősi Amade László Alapiskola tanulói szerezték meg, de a 3. helyezés szintén hozzánk került Végh Natasa tanító néni csapata jóvoltából. Ők: Simcsik Emma, Nagy Titanilla és Matúška Marianna

A nagyobbakon úgy látszik, kifogott a délelőtti sportolás, szépen versenyeztek, de dobogós helyen nem végeztek. 

A II. kategóriában versenyeztek: Méhes Júlia, Menyhárt Jázmin, Póda Réka Gabriella

 

valamint Kovács Bianka, Bölcs Veronika és Vadkerti Villő.

   

     Késő délután szép élményekkel, újabb tudással és nem utolsó sorban, valamennyi versenyző szép nyereményekkel gazdagodva indult haza. Vendéglátóinknak innen is köszönjük a szeretetteljes fogadtatást, a verseny előtt és alatt felszolgált finomságokat, és a hazaszállítást is! Egy nagyon jó hangulatú versenyen vehettünk részt, hazafelé megbeszéltük, hogy jövőre újra jelentkezünk.

                                               Fodor Anikó tanító néni

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor