Tetejetlen fa - Anyanyelvi hét harmadszor

2012.04.05 21:23

 

Tetejetlen fa - Anyanyelvi hét harmadszor!!!

Kedves Diákok, Kollégák, Tisztelt Szülők és Iskolabarátok!

 

Jövő héten 3. alkalommal kerül iskolánkban megrendezésre a Tetejetlen fa elnevezésű anyanyelvi hét. A hagyomány szerint április 11-én, a magyar költészet napján kezdődik, és idén április 13-án zárul.

Bár ez a hét rövidebb az eddig megszokottaknál, programokban és játékos „tanulásban” most sem lesz hiány. Mint az előző években, most is szeretnénk, ha minél többen figyelemmel követnék a hét eseményeit, és ha kedvet éreznek, akár részt is vehetnek bennük, ezért: 

Nyékvárkony község minden apró és nagy lakóját szeretettel várjuk április 11-én reggel 8.00-tól délután 14.00-ig az iskola épületébe, egy maratoni versmondásra!

Iskolánk felső tagozatos tanulói arra vállalkoztak, hogy az ünnepélyes megnyitó után folyamatosan, egymást követve fognak szavalni. Mi arra buzdítottuk őket, szóljanak költészetet kedvelő rokonaiknak is, kapcsolódjanak be ebbe a szép kezdeményezésbe, ha idejük és kedvük volna rá.

A nyitóverset nagy örömünkre községünk alpolgármestere, PaedDr. Menyhárt József PhD. fogja szavalni.

 (Hogy a szorongókat megnyugtassuk: Aki szavalni szeretne, csak jelezze az iskolába érve a lent szolgálatos alkalmazottnak szándékát, és amennyiben nem óhajt nyilvánosságot, csak a számláló pedagógus előtt kell szavalnia. )

Mi így szeretnénk ezen a napon tisztelegni költőink, íróink munkássága előtt. Reméljük, sokan csatlakoznak hozzánk, az irodalom rajongóinak táborához.

 

A hét további eseményei:

 

A csütörtöki nap a játékos nyelvtani feladatok és a helyesírás rejtelmeinek megfejtésére szolgál majd.

Pénteken pedig a tanulók által legjobbnak megszavazott játék, az irodalmi párkereső zajlik majd, gazdagítva Móra Ferenc műveiből vett feladatokkal.

Természetesen ezen a napon derül ki, hogy melyik osztály mennyi virággal, azaz pontszámmal gazdagította a tetjetlen fa rá eső ágát (ugyanis a tanulók a feladatok megoldásáért jutalomvirágokat gyűjtenek egész héten). A virágba borult fa alatt a győztes osztály átveheti a vándorserleget, és biztosan nem marad el egyéb jutalma sem…

Minden résztvevőnek nagyon jó szórakozást, és anyanyelvünk kincseinek lelkes keresését kívánja a főszervező,

                    Fodor Anikó tanító néni

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.