Természetsuli 2013
2013.06.21 20:51
A 3. , 4. és 5. osztályos tanulók 2013. június 9- től június 14-ig egy alacsony-tátrai kiruccanáson vettek részt. Ezen idő alatt az otthonuk a Hotel Liptov volt. A 39 gyerkőcöt 4 tanító néni: Enikő t.n., Natasa t.n., az igazgató néni, Denisza t.n. , és Gita néni /a nővérke / kísérte el, s vigyázott rájuk pót- anyukaként, s próbáltak mindent megtenni, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat.
A természetsuli programja nagyon gazdag volt, nem volt sok időnk az otthon maradtakra gondolni :).
Az első két nap az időjárás kicsit megtréfált bennünket, hol esett, hol sütött a nap, így nagy távolságra, hosszú túrára nem merészkedtünk. Az első nap délutánján a hotelben tanultunk meg tájékozódni, hisz három emeleten voltunk elszállásolva. A hotel udvarán levő sátorban társasjátékoztunk, játszottunk. Hétfőn a szomszédágunkban fekvő Verbőci-tó környékét jártuk be. Kedden a Dévényfalvi Szabadság-barlangba látogattunk el, ahol csodaszép mészkőképződményeket láttunk. Szerdán a magas-tátrai Csorba-tóhoz kirándultunk, a ködös, párás időben bizony a tó, illetve a túlpart néhányszor eltűnt a szemünk elől. Csütörtök délelőtt a Chopok csúcsának meghódítását tűztük ki célul, s örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy sikerült a hegyet megmásznunk. A nap délutánját pedig Pribylinán, a falumúzeumban töltöttük. Az esték sem voltak unalmasak:disco, Csillag születik vagy esti túra váltogatták egymást.
Tartalmas hetet hagytunk magunk mögött, sokan haza sem akartunk jönni.
Nagy Enikő tn. :)
———
Vissza