Szlovákóra kicsit másképp...

2012.03.29 19:55

 

Szlovákóra kicsit másképp...

(Sántha Köles Viktória tanító néni tollából)

 

-          Milyen óra lesz?

-           Szlovák!

-           Jaj, neee... !!! L

Ez a párbeszéd sajnos naponta többször hallható az iskola falain belül. Hogy az ellenszenv honnan jön? Biztosan nem tudni. Néha viszont van olyan érzésem, hogy ezzel születik a csallóközi gyerek. Épp ezért olyan nagyon nehéz feladat a felső tagozaton az órákat érdekessé varázsolni. A puberta időszaka már nem teszi lehetővé, hogy mondókák, énekek segítségével tanítsunk. Ez már ebben a korban olyan „ciki“.

Ebben az  iskolaévben már többször próbálkoztam azzal, hogy  a tanulók bizonyos témaköröket csoportokban dolgozzanak fel és  végeredményképp plakáton összegezzék az összegyűjtött ismereteket.  Ez a módszer  fejleszti a gyerekek kreativitását, fejleszti a szókincset, s nem utolsó sorban nagyszerű csapatépítő, -formáló szereppel is bír.

 

     A legutóbbi témakör a Színház volt. A nyolcadik osztály tanulóinak figyelemfelkeltő plakátot kellett készíteniük egy színházi előadásról. A mellékelt képek egyértelműen magukért beszélnek, a gyerekek igazán nagy lelkesedéssel készítették el és mutatták be alkotásaikat. És hogy Ők hogy‘ élték meg ezt az órát, íme:

 

„Élveztem ezt az egész csapatmunka dolgot, főleg, hogy a kreativitásunkban senki sem szabott határt. Véleményem szerint többet tanulunk így, mintha a fejünket fogva görnyednénk az érthetelennél érthetetlenebb szövegek felett.“ 

                                                                                         Farkas Judit

„ Jobban tetszett, mintha valamilyen házi feladatot kaptunk volna, hiszen ezzel is tanulunk és jó időtöltés.“ 

                                                                                            Németh Attila

„ Nekem azért tetszett a plakátkészítés, mert egy olyan színházat választottunk, amelyhez szép emlékek fűződnek. A Valahol Európában című előadást is nagyon – nagyon kedvelem. A plakátkészítés során tanulunk és művelődünk is egyaránt.“                         

                                                                                           Cséfalvay Orsolya

„Számomra a plakátkészítés kellemes és mulatságos volt. Munka közben felidéztük a szép emlékeket.“ 

                                                                                            Kósa Bence

„ Nagyon élvezetes munka volt csapattársaimmal a plakáton dolgozni. Remélem mindenkinek tetszenek az elkészült plakátok.“ 

                                                                                            Ambrus Veronika

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.