Miénk a legjobb iskolaújság!

2012.04.17 20:50

 

 

Az év legjobb iskolaújsága” - Hurrá, győztünk! 

 

Iskolaújságunk a MIAÚ, azaz Mi Az Újság? idén ünnepelte 6. születésnapját. Főszerkesztőként nagy álmokat dédelgettem: az iskolaév elején beneveztem suliújságunkat a Gútai Magán Szakközépiskola által meghirdetett országos Médiasztár elnevezésű versenybe. Lapunk és persze mi, szerkesztők a szlovákiai magyar alapiskolák legjobb iskolaújsága címért küzdöttünk, és nyertünk! Az Új Szó napilapot idézve: „Szanyi Mária néprajzkutató volt a zsűri elnöke, aki az alapvető újságszerkesztési kritériumokon kívül az ötletességet és az összhatást pontozta. Az alapiskolák kategóriájában a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskola bizonytalan időközönként megjelenő diáklapja, a MI Az Újság? kapta a legjobb besorolást…”

Győzelmünkért egy szép oklevelet és egy könyvet is kaptunk a szervezőktől, valamint a lehetőséget, hogy egy évig büszkélkedjünk a legjobb iskolaújság címmel.

A sikerhez az egész szerkesztőgárda munkájára szükség volt. Először is köszönöm két kollégámnak a segítséget. Sántha Köles Viktória tanító néni a nyelvi oldalak szerkesztését vállalta, Nagy Enikő tanító néni pedig az alsó tagozatos hírekért felelős. Továbbá köszönöm a tanulóknak, akik cikkeket írtak az újságba, a többi kollégának az „aranyköpések” gyűjtését, és mindenkinek, aki vállalta valamelyik számunkban az interjúalany szerepét.

És hogy mit szóltak hozzá a diák szerkesztők? Mondják el ők maguk:

„A múlt héten nagy meglepetés ért bennünket, amikor az egyik szünetben Anikó tanító néni izgatottan benyitott az osztályba, és egy papírlapot lobogtatva közölte, megnyertük az év iskolaújsága címet. Mi azonnal nem is tudtuk, miről van szó. Azután a tanító néni elmondta, hogy idén is meghirdették a diáklapok versenyét, amelyre az ebben a tanévben megjelent számokkal lehet benevezni. A győztes az, aki a legjobban megszerkesztett újságokat küldi be. A győztes újság pedig elnyeri az „év iskolaújsága” címet. Így történt, hogy Anikó tanító néni beküldte, nyertünk, és mi pedig az egész szünetben ugrándoztunk.

Sajnos mi, kilencedikesek jövőre már nem leszünk szerkesztői a MIAÚ- nak, de reméljük, hogy utódaink is ilyen ügyesek lesznek. Sok szerencsét nekik!”

Bár a jövő év nagy kihívás - hisz a mostani diák szerkesztőink „elballagnak” a tanév végén-, azért utánpótlásban sincs hiány, így jövőre is folytatni fogjuk kis és nagy olvasóink tájékoztatását a MIAÚ hasábjain is. Olvassanak minket!

                                                                                  Fodor Anikó tanító néni

Az újság szerkesztősége:

Főszerkesztő: Fodor Anikó

Szerkesztők: Sántha Köles Viktória, Nagy Enikő

Diákszerkesztők: Schvikker Alexandra, Szeif Éva, Penziger Tímea, Zlatarits Anett

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor