Képzelgők

2015.03.30 00:38

KÉPZELGŐK

 

    Iskolánkon immár több mint kilenc éve működik a színjátszó csoport. Az ötödik születésnapunkon választottuk az akkori tagokkal a sokat sejtető Képzelgők nevet.

    Ez alatt a kilenc év alatt rengeteg diák megfordult minálunk. A próbákon sokat nevetünk, játszunk, időnként mérgelődünk, ha valami nem sikerül elsőre, másodikra vagy tizedikre sem. Mire egy-egy előadással a közönség elé állunk, már mindenki fejből fújja nemcsak a saját, de szinte az összes szereplő szövegét.

    Vannak vicceink, amelyeket csak mi értettük, s amelyek mindig jókedvre derítenek minket.

    Megemlékezünk minden évben az aradi vértanúkról, ünnepeljük március 15-t. Szerepeltünk már nyugdíjas napokon, télapó és karácsonyi műsorokon, köszöntöttük az édesanyákat és a gyerekeket. Emellett felkészültünk a szavaló-, kiejtési- és más magyar nyelvi versenyekre is.

    Reméljük, még sok kedves pillanatban lesz részünk a próbákon, és legalább annyi emlékezetes percet szerezhetünk nézőinknek is.

    Az idei évben a színjátszó körben dolgozó diákok névsora:

1.         Patasi Luca

2.        Fekete Levente

3.        Oravecz Ádám

4.       Both Krisztián

5.        Németh Rebeka

6.       Oriškó Krisztina

7.        Mautner Dávid

8.        Mautner Márk

9.       Bábics Erik

10.     Schvikker Flóra

11.       Nagy Barbara

12.       Nagy Iveta

13.      Méhes Rebeka

14.     Borbély Cintia

15.      Mészáros Fanni

16.     Bódis Boglárka

17.      Sekk Viktória

18.      Rásó Roland

19.     Tóth Alex

A csoport vezetője: Fodor Anikó

 

 

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor