Katedra

2013.01.20 14:08

 

    Az iskolánkban mindig lehetőség nyílik arra, hogy a tanulás mellett különböző versenyekre is felkészüljünk és megméressük magunkat.

    Sok diák idén sem habozott, és jelentkezett valamilyen versenyre.

    Felsősöknél a legnépszerűbb a Katedra irodalmi verseny volt. A mi osztályunkból hatan is jelentkeztek, ami két csapatot tesz ki. A mi csoportunkat Kántor Alexandra, Ambrus Veronika és jómagam, Szerencsés Orsolya alkotja. A második csapatot Farkas Judit, Cséfalvay Orsolya és Kósa Bence erősítette. A 8. évfolyamból is két csapat alakult: Méhes Csenge, Hordóssi Dominika, Fodor  Barbara a 8. A-ból, és egy vegyes csapat: Méhes Brigitta, Fekete Emese és Tilajcsík Dóra.

Mint minden évben, most is meg van adva a fő téma: idén Móricz Zsigmond életrajzából és műveiből állítják össze a verseny kérdéseit.

Az első nehéz feladatunk az volt, hogy nevet válasszunk magunknak. Annyi, de annyi név jutott az eszünkbe, de egy sem volt az igazi. Mi a Móricz csibéi név mellett döntöttünk, míg a többi csapat az Árvácskák, Móricz barátai, Csécse szülöttei elnevezéseket választotta.

Mikor megkapjuk a feladatlapot, el is osszuk, hogy ki melyik részfeladatot fogja megcsinálni. A végén, mikor mindannyian elkészülünk, egyeztetjük a megoldásainkat a felkészítőnkkel, Fodor Anikó tanító nénivel, és a tanácsai alapján kijavítjuk a hibáinkat. Végül a tanító néni elektronikus úton elküldi a szerkesztőknek.

Így megy ez hónapokon keresztül, pontosabban 5 fordulón át, míg el nem jön a kiértékelés, amikor megtudjuk, hogy melyik csapat milyen helyezést ért el, vagy éppenséggel tovább jutott-e. Tavaly a mi csapatunk csak 8 ponttal maradt le az országos döntőről, ezért idén még jobban igyekszünk.

    Nagyon sok sikert kívánok minden versenyzőtársamnak, és bízunk benne, hogy iskolánk tanulói újra szép eredményt érnek el.

                                                            

                                                        Szerencsés Orsolya, 9. évfolyam

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor