Katedra országos döntő

2013.05.24 22:54

 

    2013. 5. 24-én Dunaszerdahelyen zajlott a Katedra Irodalomverseny országos fordulója.

     Ebben a tanévben 72 csapat nevezett be a versenyre az ország minden szegletéből. Közülük a húsz legügyesebb került a döntőbe. Mint azt már jeleztük, iskolánkból az Árvácskák, azaz Tilajcsík Dóra, Hordossi Dominika és Méhes Brigitta jutottak be a legjobbak közé.

    A verseny 9 órakor kezdődött a Szabó Gyula Építészeti Szakközépiskola épületében. A versenyzők 4 rendkívül igényes, nehéz feladatsort kaptak, hogy bebizonyítsák, a tanulmányozott műveket elölről-hátulról ismerik.

    A rövid ebédszünet után következett az eredményhirdetés. Minden résztvevő kapott emléklapot, hisz aki idáig eljutott, már így is bizonyította, hogy rendkívül sokat tud Móricz Zsigmond életéről és egyes műveiről. A legjobb 10 csapat külön jutalomban részesült, hiszen az ő eredményük még a középiskolai felvételiken is beszámítódik. Lányainknak a 9. helyre sikerült felküzdeniük magukat, amire nagyon büszkék vagyunk, ugyanis először vettek részt ezen a versenyen, és összesen 63 csapatot utasítottak a hátuk mögé. Fáradtan, de elégedetten tértünk haza a nagy megmérettetés után.

    Reméljük, a lányoknak jövőre is lesz kedvük és erejük bekapcsolódni a versenybe, és kívánunk nekik hasonló szép sikereket.

 

                     Fodor Anikó tanító néni, a csapat felkészítője

 

Utóirat: Kollégáimnak és magamnak pedig hasonlóan lelkes, szorgalmas, ügyes diákokat szeretnék kívánni a következő évekre. Aki rendszeres olvasónk, láthatta, mennyi szép sikert könyvelhettünk el idén is különböző magyar nyelvi és irodalmi versenyeken.

 

Kedves Gyerekek, gyertek és versenyezzetek velünk jövőre is!

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor