Tanulmányi kirándulás a DAC 1904 MOL Futball Akadémián és a MOL Arénában
2019.05.12 08:16
Akkor is csak DéééééÁáááCéééééé!
Hatalmas élmény és csodás érzés! Talán ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni mindazt, amit a Nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskola 39 tanulója, két pedagógusa és néhány szülői kísérete élt át május 11-én a dunaszerdahelyi DAC Futball Akadémián és a MOL Arénában.
A szombati ebéd elfogyasztása után, - ha valaki netán nyugodtan el tudta fogyasztani a nagy izgalom közepette - gyülekező volt az iskola előtt, hogy a hőn várt tanulmányi kirándulásunkra útnak induljunk.
Az első megállónk a Futball Akadémián volt. Csodálatos verőfényes napsütés, s ameddig a szem ellát, focipályák, edzőpályák tárlata került a szemünk elé. Miután Gyuri bácsi néhány gondolat erejéig bemutatta és elmesélte a létesítmény létrejöttének történetét, már alig vártuk, hogy mi is a gyepszőnyegre léphessünk és rúghassuk a bőrt. Mindenkit elvarázsolt és kényeztetett a „fű”. Volt akik azon nyomban futballmérkőzést játszottak, voltak akik passzolgattak, voltak akik cigánykereket hánytak, de voltak olyanok is, akik csak hanyatt fekve, kezek lábak terpeszben töltődtek energiával, szellemiséggel, napfénnyel. Utunk előre haladtával egy edzőterembe, valamint egy „akadálypálya” kalandmezejére is tévedtünk, majd három óra tájékában már izgatottan vártuk, hogy mi lehessünk az elsők, akik integetésünkkel köszönthettük az A csapat mérkőzésre való távozását. Mindezek után bepillantást nyerhettünk a csapat „rezidenciájára” is, ahol szemek- szájak tátva maradtak a látványtól.
Fél négy tájékában folytattuk utunkat a MOL Arénához. A sálak megvásárlása után belépést nyertünk a foci igazi szentélyébe. Többeket már lenyűgözte a hatalmas tömeg, a szurkolók jókedve, de nem utolsó sorban maga a lelátó, és a pálya festménybe illő igazi zsengezöld gyepszőnyege.
A mérkőzés előtt elfogyasztottuk – már aki bírta - az uzsonnánkat és irány a B1 lelátó, ahol már éppen a Nélküled című daltól zengett a stadion. A magasra emelt sálak alatt libabőrösen és lelkesen énekeltünk mi is a már jól ismert nyitódalt. Majd mindvégig az elhivatottságukról méltán híres B középpel együtt végig szurkoltuk a mérkőzést. Többek büszkén markolva lengették a sálakat, próbálták torkuk hangterjedelmét, s közben igyekeztek megfejteni a játék igazi értelmét.
Annak ellenére, hogy ezen a mérkőzésen nem sikerült a DAC csapatnak győzelmet aratnia, a mi kedvünket ez cseppet sem szegte. Mi így is győztesként tiszteltük őket. Mindegy hogy most nem volt hazai győzelem, számunkra akkor is csak Déééé Áááá Céééé a legjobb csapat!
Az autóbuszhoz vezető útszakaszt, mely egészen a belvárosig kanyargott végig harsogva énekeltük és ünnepi hangulatban, boldogan szálltunk fel az autóbuszra.
Bízom benne, hogy a gyerekek és a felnőttek is rengeteg élménnyel gazdagodtak, melyeket még napokig mesélnek társaiknak, az emlékeket pedig a szívükbe zárják.
HAJRÁ DAC!
Bíró Laura
A képekért köszönet Darina tn.-nek!
———
Vissza