Dalos pacsirtáink karácsonyváró koncertje
2018.12.18 23:19"Tudod te, mi a zene?
Isten parányi emlékeztetője az embernek, hogy nem az ember az egyetlen csoda ebben az univerzumban.
A zene harmonikus kapcsolat minden élőlény között, még a csillagok között is..."
August Rush
Dalos pacsirtáink gyönyörű karácsonyi koncertje csendült fel december 17-én iskolánk emeleti folyosóján szülőnek, barátnak, ismerősnek, zenebarátnak. A közel egy órás örömzenélés lelket simogató versekkel, mulattató kis anekdotákkal volt megfűszerezve.
A nyolc éve töretlenül működő szakkör egyre népszerűbb tanulóink körében. Nagy örömünkre minden évben nő a taglétszám, jelenleg 43 tanuló látogatja, az elsőstől a végzős tanulóig.
A csapat zenekedvelő, jókedvű kis társaság, sok ügyes és jóhangú tehetséggel, akik nagyon kitartóak és kaphatók bármire, ami a zenével kapcsolatos. Van, aki az éneklés mellett önszorgalomból megtanult xylofonon, gitáron játszani, de többen zongorára is járnak közülük. Állandó résztvevői a népdalversenyeknek, iskolánk tehetségkutató házi versenyének. De lelkesen csillogtatják meg hangjukat a falu rendezvényein is.
Boldogan és elégedetten pihennek meg egy kicsit a koncert után, de jövőre nagy erőbedobással folytatják tovább a próbákat, hiszen január-február körül indul az „Ez a Te napod!”- házi versenyünk új évada, a Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő, és tavasszal édesanyáinkról sem szeretnének megfeledkezni.
Gratulálok és nagyon büszke vagyok Rátok!
Csak így tovább jövőre is!
Áldott ünnepet mindnyájunknak!
Végh Andrea, a Pacsirták vezetője
———
Vissza