az Ifjú Szívek műsorán

2012.10.10 18:48

 

2012. október 9-én csodálatos élményben volt részünk, sok év után ismét táncolni láthattuk Nyékvárkonyban a méltán elismert Ifjú Szívek Táncegyüttest.

Tánciskola c. produkciójuk iskolánk apraját – nagyját egyaránt elvarázsolta, hiszen ez az előadás kimondottan gyerekek számára készült műsor volt. Produkciójuk történeti szemszögből mutatta be a Kárpát- medence hagyományos tánctípusait. A műsorban hangsúlyos szerepet kapott a néptánc tágabb kulturális közege (a magyar népdal, népzene, viselet, szokások), illetve annak élő, közösségteremtő és szórakoztató jellege. A formai keretként szolgáló iskolai környezetben ismerős hangulatok és helyzetek – humor, játék, csúfolódás, civakodás és szerelem – alakították a táncos történéseket.

A műsor végén lelkesen tapsoltuk vissza őket, még legalább háromszor, s a hazafelé vezető úton többször mondogattuk: aki kihagyta, bánhatja, de nagyon! Hiszen mi, akik ott voltunk az előadáson, mindannyian egy csodát láttunk!

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor