A Magyar nyelvi és irodalmi körről dióhéjban

2013.01.20 14:44

 

  

     Iskolánkon ez a kör évek óta működik. Tevékenysége két fő részre tagolódik: műsorok készítése és a versenyekre való felkészülés. Iskolánk színjátszói, a Képzelgők idén is megújultak, hiszen a csapattagok fele tavaly elballagott, de szeptemberben öt kis ötödikessel bővültünk, akik már szerepeltek is több  rendezvényen. Októberben az aradi vértanúkról emlékeztünk meg az iskola folyosóján, decemberben pedig két alkalommal adtuk elő karácsonyi mesénket.

Csapatunk másik fele irodalmi és nyelvtani versenyeken vesz részt.

Folyamatosan készülünk a Tompa Mihály vers-és prózamondó versenyre, a Szép magyar beszéd anyanyelvi versenyre és a Katedra irodalmi levelezős versenyre is. Erről bővebben Szerencsés Orsolya, 9. évfolyamos tanulónk számol be cikkében.

Feladataink egész évben szétosztódnak, hisz vár még ránk a beíratkozás, a március 15-i ünnepi műsor, az anyanyelvi hét és a bősi Csemadok által szervezett anyanyelvi vetélkedő.

    Lelkes kis csapatunk hetente kétszer találkozik: a Képzelgők kedd délutánonként próbálnak, a versenyzők pedig csütörtök délutánonként gyakorolnak. Persze a fellépések és a versenyek előtt naponta gyakorlunk.

    Reméljük, a tavalyihoz hasonlóan, idén is fellépések és szép eredmények bizonyítják majd az itt végzett igényes munkát. 

                                                        

                                                                     Fodor Anikó, a kör vezetője

 

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.