Tetejetlen fa - a 9. anyanyelvi hét kiértékelése
2018.05.01 20:20
Kedves Diákok és Iskolabarátaink!
Immáron 9. alkalommal rendeztük meg anyanyelvi hetünket, mely a Tetejetlen fa nevet viseli. A rendezvény idején az egész felső tagozat aktívan bekapcsolódott a versenybe, és sok szép, megható pillanatnak voltunk tanúi idén is.
A hét eseményei:
1. nap - 2018. április 11. - A költészet napja
Hagyományainkhoz híven anyanyelvi hetünket a költészet napján indítottuk el. Idén szavalással és énekszóval fejeztük ki tiszteletünket költőink, íróink munkássága előtt. Ez a Te napod! - tehetségkutató versenyünk vers- és prózamondói valamint énekesei szerepeltek és varázsoltak el minket a nyitóünnepségen, mely egyben a versenyzők számára a középdöntőt jelentette.
2. nap – április 12. – Irodalom-birodalom
Anyanyelvi hetünk során egy-egy nap foglalkozunk olyan játékos irodalmi és nyelvtani feladatokkal, melyeket az osztályok közösen oldanak meg. Csütörtökön irodalmi kérdéseket kaptak az osztályok. Plusz pontok gyűjtésére is volt lehetőség. Apróhirdetéseket lehetett írni egy-egy irodalmi hős nevében. Két osztály kimagaslóan teljesítette ezt a feladatot: a 6.o. 39, az 5.-esek 30 hirdetést írtak az órák közti szünetekben!
Íme néhány jól sikerült „hirdetés“. Vajon kitalálják, ki adhatta fel?
- A tanár úr elvette a gittünket, ablakost keresünk, aki hozna nekünk. Előre is megköszönjük!
- Fel kell építenünk Déva várát, de nem sikerül. Aki meg tudja törni az átkot, jöjjön az építkezésre!
- Nevelőanyára lenne szükségem, mert az igazi otthagyott a kukoricában!
- Eltűnt a bárányom, a Cukri. Egy tulipános ládán vitte el az ár. Ha valaki látta, kérem hozza vissza!
3. nap – április 13. – A fejed törd, ne a magyart!
A pénteki napon az osztályok nyelvtani és nyelvhelyességi fejtörőket kaptak, melyeket nagyon ügyesen meg is fejtettek. Még egy pontgyűjtő lehetőséget kaptak a tanulók: Petőfi Sándor születésének 195. évfordulója alkalmából Petőfi verseket lehetett szavalni plusz pontokért. Nagy- nagy örömünkre szinte az egész felső tagozat felvette a kesztyűt, és az osztályok egymást túlszárnyalva ontották a Petőfi verseket.
4. nap – április 16. – Keresd a párod!, Szavalj Petőfit!
Az anyanyelvi hét talán legkedveltebb játéka, az irodalmi párkereső most sem maradhatott el, nagy sikert aratva idén is.
Folytatódott a Petőfi versek szavalása. A nap végén kiderült, hogy összesen 562 versrészlet (az idő rövidsége miatt 2 versszakot kellett elmondani egy-egy versből) hangzott el 51 féle Petőfi versből. A leggyakrabban elszavalt versek: János vitéz, Nemzeti dal, Anyám tyúkja, Füstbe ment terv, Falu végén kurta kocsma, Fa leszek, ha..., stb. De elhangzott jópár olyan vers is, amelyek nem az iskolai tananyag részei, a diákoknak csupán megtetszettek, és így megtanulták őket, pl: Tintásüveg, Távolból, Bírom végre Juliskámat, Csatadal, Vándorlegény, A jó tanító, Szerelemnek rózsafája, .... 2 tanuló kivételével az egész felső tagozat mondott egypár verset, de voltak igazán kiemelkedő teljesítmények, akiknek szorgalmát a kiértékelésen külön jutalmaztuk. Íme azok, akik tíz vagy több Petőfi verset megtanultak:
- Antal Bianka 21 vers
- Kollár Tamás 19 vers
- Várady Liliána 15 vers
- Nagy Boglárka, Fekete Levente 13 vers
- Buday Enikő, Kalina Krisztina, Mautner Dávid, Mautner Márk 12 vers
- Majoránek Melinda, Hervai Csilla, Oravecz Ádám 11 vers
- Pok Máté 10 vers
5. nap – április 17. – Kiértékelés
Elmodhattuk, hogy idén is tartalmas anyanyelvi hetet zártunk a Tetejetlen fa körül sorakozva. Az osztályverseny eredményének kihirdetése előtt kiértékeltük a másik meghirdetett versenyünk győzteseit: az idei tanévbena legtöbb magyar 1-est gyűjtő diákok névsorát.
- hely Kósa Lilla (7.o.) 27 egyes
- hely Ambrus Kitti (7.o.) 20 egyes
- hely Kironský Lili (6.o.) 19 egyes
Végre elérkezett a diákok által annyira várt pillanat, kiderült, hogy melyik osztály teljesített idén a legjobban, kik voltak azok, akik szívvel- lélekkel oldották meg a feladatokat és teljesítették a különböző próbákat.
A VÉGEREDMÉNY:
1. hely 5. osztály 119 pont
2. hely 9.B 116,5 pont
3. hely 8. osztály és a 9.A 114 pont
4. hely 6. osztály 113,5 pont
5. hely 7. osztály 97 pont
A HÉT NYERTESEI:
A pontszámok:
|
Irodalom-birodalom |
hirdetés |
nyelvtan |
párkereső
|
Petőfi versek |
összesen |
5. oszt. |
8 |
30 |
14 |
20 |
47 |
119 |
6. oszt. |
9,5 |
39 |
15 |
20 |
30 |
113,5 |
7. oszt. |
10 |
3 |
15 |
18 |
51 |
97 |
8. oszt. |
10 |
1 |
16 |
18 |
69 |
114 |
9. A |
10 |
9 |
16 |
20 |
59 |
114 |
9. B |
10 |
4 |
15,5 |
18 |
69 |
116,5 |
———
Vissza