Tetejetlen fa - 1. nap kiértékelése

2016.04.14 13:40

VII. TETEJETLEN FA – ANYANYELVI HÉT

KÉPEK ITT!

1.     NAP – KIÉRTÉKELÉS

    2016. 4. 11-én, a Magyar Költészet Napján nyitottuk meg Tetejetlen fa elnevezésű anyanyelvi hetünket. Már hagyománnyá vált, hogy ezen a napon magyar költők, írók műveivel foglalkozunk, így tisztelgünk a költészet napja előtt.

    Idén meseolvasó maratont hirdettünk meg, mely várakozásunkon felül sikerült, hiszen reggel 8 órától folyamatosan olvastuk a meséket egészen a tanítás végéig, azaz 14.15-ig, és még így is kimaradt pár jelentkező, akik másnap, kedden folytatták az olvasást egészen a tízórai szünetig.

    Nagy örömünkre hívó szavunkat - mellyel meseolvasásra invitáltuk a község lakóit, a szülőket és nagyszülőket,- meghallotta több felnőtt is. A falu polgármestere, PaedDr. Fazekas Istvánon és alpolgármesterén, Ing. Fekete Jánoson kívül anyukák és egy nagymama is ellátogatott iskolánkba, hogy egy-egy szép mesével ajándékozzák meg a gyerekeket. Nagyon köszönjük, hogy részt vettek rendezvényünkben. Természetesen az iskola tantestülete is bekapcsolódott a meseolvasásba.

Osztályok szerint összesítettük az ott olvasók névsorát. Íme:

1.  osztály

Molnár Zsuzsanna, Polácsek Mária igazgató néni, Bíró Laura tanító néni

17 tanuló: Borbély Martin,Csonka Barbara,Dömötör Lara, Kalina Rebeka, Kiripolszky Viktor, Kolláth Gayatri, Kovács Martin, Menyhárt Jázmin, Méhes Zsombor Roland, Méhes Júlia, Miklós Noémi, Molnár Dominik, Nagy Ádám, Pataj Ábel, Prasna Lilla, Rudolf Máté, Takács Ákos 

 

2.  osztály

Ing Fekete János, Vadkerti Katalin, Nagy Margit, Nagy Csilla tanító néni, Végh Andrea tanító néni

16 tanuló: Antal Rebeka, Bábics Ábel Noé, Bokros Dóra, Dobsa Ákos, Fekete Lázár, Földes Kristina, Méhes Kevin, Mohácsi  László, Nagy Bence, Nagy Szabolcs, Sarka Gábor, Štrbka Dominik, Vadkerti Bíborka, Vég Bence, Végh Attila, Vizi Kevin

 

3.  osztály

Polácsek Mária igazgató néni, Végh Natasa tanító néni

6 tanuló: Érsek Lola, Hegedűs Zsófia, Kalina Réka, Szabó Szilveszter, Vadkerti Villő, Saláth Cintia

 

4.  osztály

Polácsek Mária igazgató néni, Nagy Enikő tanító néni, Nagy Csilla tanító néni, Végh Andrea tanító néni

8 tanuló:Dusa Zsófi, Fekete Csongor, Horák Antónia, Képesi Áron, Kironská Lili, Lelkes Diana,Mohácsi Patrícia, Végh Csongor

 

5.  osztály

Molnár Zsuzsanna, Kósa Diana, Végh Natasa tanító néni, Sántha Köles Viktória tanító néni, Szerencsés Darina tanító néni, Végh Andrea tanító néni

17 tanuló: Antal Bianka, Balogh Mihály, Csicsay Dávid, Csizík Balázs, Fekete Mátyás János, Kósa Amina, Kósa Lilla, Majoránk Dóra, Méhes Anna, Molnár Iván, Nagy Boglárka, Pálffy Ernő, Seveček Erik, Szabó Kevin, Szerencsés Gergő, Szerencsés László, Végh Botond

 

6.  osztály

Horváth Balázs tanító bácsi, Fodor Anikó tanító néni

17 tanuló: Buday Brigitta, Csiba Bálint, Fekete Levente, Fodor Eszter, Kása Roland, Kovács krisztián, Gencs Máté, Gódány Richard, Méhes Patrik, Mészáros Lilla, Pok Máté, Oravecz Ádám, Szekács Dominika, Póda Tamás, Strbka Liselotte, Tóth Jázmin, Várady Liliána, Vasmera Bence

 

7.  A osztály

PaedDr. Fazekas István, Buday Márta, Soóky Andrea tanító néni, Fodor Anikó tanító néni

15 tanuló: Boďa Alexandra, Both Krisztián, Buday Enikő, Cséfalvay Rita, Csörgő Klaudia, Dusa Ágnes, Fazekas Vivien, Hervai Csilla, Molnár Frigyes, Németh Attila, Németh Rebeka, Oriško Krisztina, Prasna Erik, Szabó Roland, Varga Kitti

 

     7.B osztály

Molnár Zsuzsanna, Nagy Iván tanító bácsi, Fodor Anikó tanító néni

16 tanuló: Bábics Erik, Bence Vanessa, Bódis Balázs, Botló Simonetta, Gróf Attila, Horváth Bianka, Kollár Tamás, Kollár Ferenc, Lakatos Rozalinda, Majoránek Melinda, Mautner Dávid, Mautner Márk, Molnárová Evelyn, Takács Dávid, Szabó Sebastian, Zsoldos Viktória

 

8.  osztály

Schvikker Henrietta, Borbély Denisza, Soóky Andrea tanító néni, Nagy Sándor tanító bácsi, Fodor Anikó tanító néni

19 tanuló: Ambrus Gábor, Ambrus Tamara, Balogh Gabriella, Borbély Cintia, Egri Péter, Faragó Marianna, Gutai Viktória, Horváth József Ádám, Iván Alex, Iván Roland, Kevešda Gábor, Méhes Rebeka, Nagy Bálint, Nagyová Iveta, Schvikker Flóra, Soóky Adrienn, Szabó Katalin, Szentesi Annamária

 

9.  osztály

Oravecz Erika tanító néni, Fodor Anikó tanító néni

18 tanuló: Bokros László, Bódis Boglárka, Buday Rebeka, Cséfalvay Tamás, Csízik Vivien, Csörgő Tibor, Godány Attila, Katona Vivien, Kósa Krisztián, Lakatos Dávid, Méhes Erik, Méhes Vivien, Mészárosová Fanni, Spergel Péter, Szabó Nikolasz, Szeif Zoltán, Szemes Dóra, Tóth Dóra

 

Mivel a felső tagozatosok versenyeznek a héten, most is nagyon komolyan vették a feladatot: 1 tanuló kivételével minden jelenlévő felső tagozatos diák olvasott.

Az 1. nap eredményei pontszámokban ill. kupakokban kifejezve:

5.o.        15 p.

6.o.        11 p.

7. A        13 p.

7.B         12 p.

8. o.       12,5 p.

9.o.        11 p.


Az összesített eredmények szerint iskolánk 142 tanulója és 23 felnőtt olvasott mesét.

Köszönjük minden kis és nagy meseolvasónknak, hogy bekapcsolódtak rendezvényünkbe, és osztoztak velünk ebben a szép élményben!

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.