Tavaszi tánctábor 2018
2018.04.22 10:202018. április 6-8. között Kikerics néptánccsoportunk 13. alkalommal összpontosított Deákin, a tavaszi tánctáborban.
A három nap most is nagyon mozgalmasra sikerült. A délelőttök jókedvű táncpróbákkal, a délutánok szebbnél szebb anyák napi díszek készítésével, társas játékozással, baráti beszélgetésekkel teltek.
Táncosaink feltöltődve, élményekben gazdagon tértek haza.
Produkciójukat május 1-jén a majálison,
május 13-án, a központi anyák napi műsoron 16:00-tól a helyi kultúrházban,
június 9-én a Népzenei fesztiválon és
július 7-én a Falunapon is megtekinthetjük.
A Kikericsek így számoltak be a táncos hétvégéről:
Én csak a második napon érkeztem meg a táborba. De a Bibivel rögtön egymáshoz nőttünk. Először kézműveskedtünk, azután meg táncoltunk . Evés után kipakoltamn és játszottam Bíborkával. Majd együtt kimentünk az udvarra, ami nagyon vicces volt, majd megint táncoltunk. Voltak vendégeink is. Majd kvízeztünk és állat-növény-tárgyaztunk. Nagyon tetszett ez a tábor.
A tánctáborban hamar elaludtam, mert nagyon jó volt a mese, meg a Mega Macska játék . Nagyon ízlett a nanuk is! És nagyon élveztem a tábort! Köszönöm!
Nagyon jó tábor volt, mert nagyon sokat hülyéskedtünk, viccelődtünk, és nevettünk. Szerintem mindenki nagyon jól szórakozott, annak ellenére, hogy volt egy kis konfliktus is. Sokat kézműveskedtünk, táncoltunk, játszottunk. Remélem, egyre többen csatlakoznak a csoportunkhoz és egyre többen leszünk. Gyorsan eltelt a tábor, reméljük, jövőre még többen élvezhetjük.
Nekem nagyon tetszett ez a tábor: a hagyományos esti játékok, a reggeli hajfonogatások, a közös eszegetések... na és a próbák. Mindenkinek ajánlom ezt a tábort, mert tele van élményekkel!
Pénteken, mikor megérkeztünk, jó napom volt, mert azon a napon volt a névnapom. Másnap kicsit nehezebb napunk volt, mert sokat kellett táncolnunk. Délután kimentünk az udvarra és Mega Macskát játszottunk és jól éreztük magunkat. Este állat, növény, tárgyas játékot, piff-puff játékot, kacsintóst játszottunk és találós kérdéseztünk. Később lemosakodtunk és Judit néni mesélt egy mesét, aminek az volt a címe, hogy Nagyevő.
Nekem nagyon tetszett a tábor, csak egy kicsit fájt a lában tánc közben. Sokat játszottunk, és a kézműveskedés is nagyon jó volt.
Szép tábor volt ez. Jó volt, hogy táncoltunk. Jól éreztem magam. Szeretem a néptáncot és nagyon jól éreztem magam, mert kézműveskedhettem , kint is játszottunk, meg édességet is ehettünk. Judit néni meséje is igen jó volt. A Bibivel játszottam a legtöbbet.
Nagyon jó volt és tartalmas ez a tábor. Finom volt a reggeli, ebéd, vacsora. Judit néni nagyon figyelmes volt. Finom volt a meglepi nanuk. Jók voltak a játékok, főleg a Mega Macska, amit szombat délután játszottunk. Jót aludtunk Anett meséin. Nagyon cuki volt a kis Ádámka!
Drága Judit néni! Kedves Anett!
Mindent köszönünk:
a jó szervezést, a biztató szavakat, a pozitív hozzáállást, a rengeteg türelmet, a sok-sok foglalkozást, no meg az esti mesét!!!!
Sok szeretettel és hálával:
a táborozó KIKERICSek apraja és nagyja: Dorina, Lara, Bíborka, Cintia, Zsófi, Virág, Villő, Lotti, Csongi és Botond, :)
———
Vissza