Tájékoztató
2020.03.27 12:32TISZTELT SZÜLŐK, KEDVES TANULÓK!
A vonatkozó rendeletek értelmében és a fenntartó tudomásával az iskola első, 14 napos
zárvatartása hétfőtől, 2020. március 16-tól lépett érvénybe és 2020. március 27-ig tartott.
AZ ISKOLA A KÉTHETES BEZÁRÁS LETELTE UTÁN, TEHÁT MÁRCIUS 30-TÓL IS ZÁRVA MARAD, EGÉSZEN VISSZAVONÁSIG.
NÉHÁNY FONTOS TUDNIVALÓ:
Elmarad a T9 - a kilencedik osztályosok tesztelése.
A beiratkozás az 1. osztályba iskolánkban elektronikus formában fog megtörténni április 15-30. között. Infó majd időben!
A középiskolákba május 15-ig lehet beadni a jelentkezést, most nem szükséges orvosi igazolást mellékelni. Végh Natasa tanító néni rendezte minden végzősünk dokumentációját.
A felvételi vizsgák a tervek szerint legkésőbb június 30-ig fognak megvalósulni minden középiskolában.
A tanévet a tervek szerint szeretné a minisztérium befejezni, tehát június 30-ig, nem lesz nyári oktatás.
A tananyagot, amit nem győzünk ebben az iskolai évben átvenni, át kell tennünk a következő évfolyamba.
Az oktatás ez alatt az idő alatt továbbra is online folyik majd. Kérjük a szülőket és a gyerekeket, hogy kövessék a pedagógusok, osztályfőnökök által kiadott illetve továbbított feladatokat. Amennyiben bármilyen nehézségük adódna a feladatok megoldásában, kérjük, az osztályfőnököknek haladéktalanul jelezni azt!
Kedves Tanulóink!
Minden nap tanuljatok, készüljetek a megbeszéltek alapján! Naponta dolgozzatok, hogy ne legyen egyszerre sok megoldatlan leckétek és minél kisebb mértékű legyen a lemaradás a tananyaggal! Kérjük a türelmeteket! Minden kialakul idővel! Tudjuk, hogy ügyesek vagytok! Közös erővel áthidaljuk ezt a rendhagyó állapotot!
Fontos információ a szülőknek!
A szülők az iskolabezárás miatt otthon maradt gyermekeik részére az ápolási díjat az iskolabezárás teljes idejére megkapják. Az összeget a bruttó fizetés 55%-ban határozták meg. Ez gyakorlatilag a kézhez kapott fizetés 70%-ának felel meg. (forrás:ujszo.március 25.)
Vigyázzanak, vigyázzatok egymásra! Türelmet, kitartást, jó egészséget mindenkinek!
———
Vissza