Osztálykirándulás 2. osztály
2013.06.21 22:05„Pillanatmorzsák“ a másodikosok osztálykirándulásáról
- A kirándulás kezdetén a dunaszerdahelyi tűzoltóságon voltunk, ahol „élőben“ láthattuk a tűzoltókocsikat és azok felszereléseit. A garázsokon keresztül is végig sétáltunk, ahol még a tűzoltó motorcsónakot is megnézhettük. Sétánk végén igazi bevetésre riasztották a tűzoltókat, nagyon gyorsan rohantak, s már indultak is. A nap mozival folytatódott. A film előtt bevásároltunk pop-cornból és üdítőből, majd feltettük a 3D-s szemüvegeket, s már élveztük is a csodálatos, izgalmas filmet. A finom ebéd után fagyiztunk is, valamint a szökőkútban is megmártóztunk. A fiúk tetőtől-talpig vizesek voltak. Nagyon jó volt ez a kirándulás is!
Méhes Anna
- A tűzoltóságon nagyon tetszett, amikor megmutatták azokat az eszközöket, melyeket tűzoltásnál, baleseteknél használnak. A moziban a Zöld urai című film kápráztatta el az osztályt. Mozi után a játszótérre indultunk, ahol a körhintával nagyon megpörgettük magunkat, néhányan „hánytak“ is. A „mosolygós sültkrumpli“ nagyon vicces és ízletes volt. A fagyizás is nagyon szuper volt, remekül lehűsített bennünket a nagy forróságban.
Nagy Boglárka
- Ez az osztálykirándulás is nagyon bejött, főleg a tűzoltóság és a MOZI! A játszótéren is jól szórakoztunk, de a templom téri fagyizóban és a szökőkútnál hűsítettük le magunkat igazán. Ott jégkását szívtam, olvasztottam. Ez a kirándulás is életem egyik legjobb napja volt.
Végh Botond
- Én a tűzoltóságon sok érdekes dolgot tanultam. Feledhetetlen marad számomra a mozi, az ebéd, a játszótér, a fagyizás és a szőkőkútnál a fiúk pancsolása.
Antal Bianka
- Nekem nagyon tetszett a Zöld urai című film, főleg a három lábú kutya – Ozi. Nagyon vicces volt. Az autóbuszon láttam egy kutyust, és az is nagyon jó volt, hogy Aminával sokat beszélgettünk.
Szabó Kevin
- Nekem az tetszett a legjobban, amikor a film alatt pop-cornt ropogtattunk. A fagyizónál nagyon sok jégkását ettem. A szőkőkútnál az egyik Szerencsés /vagy mindkettő?/ olyan vizes lett, hogy tetőtől-talpig folyott rajtuk a víz. A sapkájukkal merítették a fejükre a vizet. A legrosszabb élményem az volt, amikor teljesen elszakadt a lábam között a rövid nadrágom, de Laura tanító néni megoldotta a problémát, újat vásároltunk. Sokkal jobbat a réginél. Matyinak is nagyon tetszett, ő is szeretett volna kapni, de a tanító néni könyörgött neki, hogy el ne szakítsa, mert ...
Seveček Erik
- Nekem nagyon tetszett, amikor a tűzoltókkal kisétáltunk a tóhoz. Ott úszkáltak vadkacsák, teknősők és galambok is fészkeltek. A mozi nagyon szuper volt! Az ebédhez kapott „mosolygós krumpli“ és a szőlőlé is nagyon ízlett. Ebéd után a fagyizóhoz indultunk, de útközben megálltunk a szőkökútnál „felfrissülni“. Szó szerint néhányan megfürödtünk. De lényeg a lényeg, ez a nap is nagyon jó volt!
Patasi Luca
- Nekem az tetszett a legjobban, amikor a szökőkútnál megmosakodtunk, valamint az, amikor a tűzoltóságon felpróbáltuk a felszereléseket. Olyan nehéz volt, mint az iskolatáska. Az ebéd nagyon finom volt, jó volt játszani a játszótéren is.
Kósa Lilla
———
Vissza