Katedra Irodalomverseny a felső tagozaton

2021.06.29 19:49

Iskolánkban már több mint 10 éve hagyomány, hogy részt veszünk a Katedra folyóirat által indított magyar nyelvi versenyeken, így is erősítve tanítványaink kötődését az anyanyelvükhöz. Büszkék vagyunk rá, hogy a tanulók és felkészítők lelkiismeretes és szorgalmas munkájának köszönhetően azóta minden évben egy-két, néha három–négy csapatunk is bejutott az országos döntőkbe. Igaz, hogy a most befejeződött tanév más volt mint a többi, de most is akadtak szorgalmas diákok és lelkes felkészítők, akik a mostoha körülmények és nehézségek ellenére sem hátráltak meg, és belvetették magukat a nem kevés időt és energiát igénylő versenyzésbe. Az októberben indított Katedra Irodalomverseny 1. kategóriájába idén országos szinten 33 háromfős csapat kapcsolódott be. Köztük Végh Natasa tanító néni felkészítésével az MBT- zsenik az 5. osztályból: Menyhart Tekla, Szabó Mátyás és Végh Bence, valamint Fodor Anikó tanító néni felkészítésével a 6.-ból: Menyhárt Jázmin, Póda Márta és Prasna Lilla. Ők Csukás István: Nyár a szigeten c. ifjúsági regényét olvasták, és ügyességükkel bejutottak a dőntőbe. A II. kategóriában 38 csapat indult. Ők egy kortárs írónő, Berg Judit: Keresők című regényét olvasták. A mi iskolánkból Fodor Anikó felkészítésével a Gyémánt csapat a 9.-ből: Kalina Krisztina, Kironský Lili és Dusa Zsófi, valamint a 8.-os Ugroncok csapata: Izsmán Evelin, Csizík Nikoletta és Kovács Bianka versenyeztek. Itt is mindkét csapat elegendő pontszámot szerzett a döntőhöz, de a szabályzat értelmében csupán az egyik csapat versenyezhetett. Így a 9.-es lányok lemondtak a versenyzés jogáról a 8.-osok javára.

A két kategória legjobbjai június 11- én Dunaszerdahelyen, az országos döntőn bizonyíthattak. Tanulóink szépen megállták a helyüket: az 5. osztályosok a 7. helyen, a 6. osztályosok a 11. helyen végeztek, míg a 8.–osok a 15. helyen.

Reméljük, hogy a jövő tanévben már a megszokott módon indulhatunk neki újra a versenyzésnek. Kíváncsian várjuk az újabb olvasni való érdekességeket, hiszen Az olyan ember, aki könyvet olvas, soha sincs egyedül.“ (Carlo Goldini)

                                                                                                                    Fodor Anikó

 

 

 
Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.