Járási diák sakkbajnokság Nyékvárkonyban
2019.10.05 21:14 2019. október 4-én a nyékvárkonyi kultúrházban zajlott a járási diák sakkverseny. 10 tanintézmény 29 diákja mérte össze tudását ezen az igencsak nemes versenyen.
A sakktorna megnyitóján Mgr. Polácsek Mária a helyi Móra Ferenc Alapiskola igazgatónője köszöntötte a résztvevőket, majd 1 perces néma csenddel emlékeztek az elhunyt Lelkes Bélára, aki a tavalyi versenyen még segítette a rendezőket.
Két korcsoportban, külön-külön versenyeztek az alap- és a középiskolás diákok. A játékidő 2 x10 perc volt a FIDE szabályai szerint.
A verseny szakszerű lebonyolításáért id. Takács László a Nyékvárkonyi Sakk-Klub vezetője és Ifj. Takács László FIDE mester felelt. Munkájukat a nagymegyeri Cséfalvay István segítette. A szülők és kísérők is segítettek a szervezésben.
Iskolánkból 8 ügyes tanuló tette próbára sakktudását:
Dobsa Ákos(6.o.), Hordosi Márk(3.o.), Kovács Martin(5.o.), Lubinszká Veronika(3.o), Nagy Ádám(5.o), Pataj Ábel(5.o.), Takács Ákos(5.o.), Végh Gergő(2.o.)
Az alapiskolás lányok közt
a 3. helyen végzett : Lubinszká Veronika.
A 2009-ben és utána született fiúk között:
az 1. helyen Pataj Ábel,
2. helyen Takács Ákos.
4. helyen Végh Gergő
5. helyen Kovács Martin
6. helyen Nagy Ádám
9. és 10. helyen végzett Hordosi Márk és Dobsa Ákos.
Az okleveleket a Nyékvárkony Nagyközség polgármestere Fazekas István adta át.
A fiúkat id. Takács László, a Nyékvárkonyi Sakk-klub vezetője készítette fel a versenyre.
Csak így tovább!
Mindnyájatoknak szívből gratulálunk!
———
Vissza