EZ a Te napod! - tehetségkutató verseny az alapiskolában, középdöntő
2016.11.05 22:342016. november 2-án került sor az Ez a Te napod! című tehetségkutató verseny második fordulójára, a várva várt középdöntőre.
Az előselejtező 38 produkciójából 15 jutott tovább a középdöntőbe. De ez a tizenöt nagyon megállta a helyét a második fordulóban! A versenyzők komolyan vették a zsűri tanácsait, kiküszöbölték a hiányosságokat, a versenyszámok erősödtek, sokat fejlődtek, még élvezhetőbbé váltak. Nagyszerű műsorok váltották egymást! Öröm volt végig nézni az összeset! Épp ezért a zsűri úgy döntött, hogy az összes középdöntős felléphet a gálán, ami december 21-én lesz a Móra Ferenc Napon, az egész iskola előtt, ahol ünnepélyes keretek között végre kiderül, ki lesz az Ez a Te napod felfedezettje, győztese!
EZ A TE NAPOD!
tehetségkutató versenyünk
középdöntőjének
résztvevői és továbbjutói
kategóriák szerint:
VERS – PRÓZA KATEGÓRIA:
1. Kironský Lili, próza, 5. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
PREZENTÁCIÓK:
1. Bölcs Virág, Vadkerti Villő: Hogyan készült?- 4. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
2. Méhes Máté, Dinoszauruszok - 5. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
ÉNEK ÉS HANGSZERES ZENE KATEGÓRIA
Alsó tagozat:
1. Kolláth Gayatri – hangszeres szanszkrit ének, 2. évfolyam
2. Kolláth Gayatri – Menyhárt Jázmin: Bródy: Mit tehetnék érted? – duó TOVÁBBJUTOTT!
3. Földes Krisztina: Aladin és Jázmin dala - ének, 3. évfolyam
4. Vadkerti Bíborka és Villő: hangszeres zene, 3.,4. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
Felső tagozat:
1. Végh Botond és Csongor: népdal 5.,6.évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
2. Kása Arnold: zongorajáték, 7. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
3. 7. évfolyam: Štrbka Liselotte, Várady Liliána, Gencs Máté, Kása Arnold, Fodor Eszter: Egyszer véget ér a ... - közös dal zongorakísérettel
4. Štrbka Liselotte: Titanic: ének és zongorajáték, 7. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
TÁNC KATEGÓRIA:
1. Dusa Zsófi – Kironský Lili, 5. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
2. Ambrus Kitti - Méhes Anna, 6. évfolyam TOVÁBBJUTOTT!
3. 8.A - Buday Enikő, Csörgő Klaudia, Fazekas Vivien, Hervai Csilla, Varga Kitti - közös tánc TOVÁBBJUTOTT!
EGYÉB:
1. Angol humor: Végh Botond és Csongor, 5.,6. évfolyam: Ki van rúgva! TOVÁBBJUTOTT!
A továbbjutóknak szívből gratulálunk!
Velük november 18-án, a névadó ünnepségen találkozunk újra!
———
Vissza