A 8. Tetejetlen fa - anyanyelvi hét kiértékelése

2017.05.02 13:26

Kedves Gyerekek és Iskolabarátaink!

 

    Örömmel jelentjük, hogy idén nyolcadik alkalommal tárult ki iskolánkban a „Tetejetlen fa” mesevilágának kapuja. Anyanyelvi hetünk most kissé szétszabdalt volt – köszönhető ez a húsvéti szünetnek – de azért játékos feladatokban most sem volt hiány. Íme a hét programja röviden összefoglalva:

 

1.     nap - 2017. április 11. - A költészet napja

Ezen a napon a felső tagozatos diákok körében önálló versküldést hirdettünk meg. Nagy örömmel láttuk, hogy szinte minden osztályban küldtek és kaptak is verseket a gyerekek. Volt olyan, hogy az egész osztálynak szavaltak el egy-egy verset, vagy barátnőknek adtak át, küldtek pár versszakot. Sőt, páran előadták saját alkotásaikat is. Volt köztük egy-két régebben megírt, de néhány erre az alkalomra készült költemény.

 

2.      nap április 12.

Ekkor tartottuk az anyanyelvi hét ünnepélyes megnyitóját, ahol néhány 9. osztályos

tanuló szavalatokkal egybekötve bemutatta József Attila életútját és legismertebb műveit. Befejezésképpen kicsik és nagyok közösen tanultuk meg a Kedves Jocó c. verset, a nagyokkal pedig a Kertész leszek-et is. Majd az alsó tagozatosok átvonultak a kultúrházba, ahol az Aranykert bábcsoport Bűvös kendő c. előadását láthatták. Ezután következett a felsősök számára az Aranymetszés verséneklő csoport koncertje. Egy tartalmas, szép délelőtt után elkezdődött a húsvéti szünet.

 

3.      nap – április 19.

Felsős diákjaink nem lustálkodtak a szünet alatt sem, hiszen húsvéti locsolóversek

gyűjtését kapták feladatul. A fiúk vállát nagy felelősség nyomta, ugyanis a versikék

elmondásával  dupla pontszámot szerezhettek osztályuknak. A tanórák közti szünetekben

pedig egy játékos anyanyelvi fejtörőt oldottak meg közösen az osztályok.

A locsolóvers gyűjtésének eredménye a következő:

5. o.         63

6. o.         47

7. o.         86

8.A          88

8.B          20

9. o.         197      különböző locsolóvers!

 

4.      nap – április 20.

Aznap irodalmi kavalkád volt a suliban. A szünetekben mese- és regényhősök

szaladgáltak a folyosókon párjukat keresve. Az irodalmi zanzák megfejtése sem okozott túl

sok fejtörést tanulóinknak. Újra bebizonyosodott, hogy a szorgalom bizony elnyeri a jutalmát,

hiszen pluszpontokért apróhirdetéseket írhattak az osztályok egy-egy irodalmi hős nevében,

a 9. –es lányok itt is remekeltek, 31 apróhirdetést írtak.

 

5.      nap – április 21.

Az utolsó napra illusztrációkat kellett az osztályoknak készíteniük. Mivel idén

ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját, ezért az ő műveiből választhattak

egyet, melyet rajzokban jelenítettek meg.

A választott művek:

5.o. Rege a csodaszarvasról

6.o. Toldi

7.o. Toldi

8.A Tetemre hívás

8.B Tengeri hántás

9.o. Vörös Rébék

 

 

 

Az elkészült rajzokból kiállítást rendeztünk az iskola folyosóján. Az alsó tagozatosok e hét

végéig szavazhatnak a legszebb illusztrációt elkészítő osztályra.

 

 

 

 

Kiértékelés:

Elmodhatjuk, hogy idén is tartalmas anyanyelvi napokat zártunk a Tetejetlen fa körül

sorakozva. Ahogy azt az 1. napon ígértem, az osztályok színes húsvéti tojásait az

összegyűjtött pontszámokkal díszítettük, így mindenki láthatja a folyosón az osztályok

versenyének eredményét.

A végeredmény:

           I.            hely   9. osztály        290 pont

        II.            hely   8. A                 142 p.

     III.            hely   7. osztály        140 p.

     IV.            hely   5. osztály        128 p.

        V.            hely   6. osztály        97 p.

     VI.            hely   8. B                 57,5 p.

 

Gratulálunk a 9. osztálynak, akik címvédőként idén harmadszor nyerték meg a Tetejetlen fa

versenyét!

És bár első hely csak egy van, mindenki nyertes, aki részt vett a játékban, hiszen többet, újat

tudhatott meg anyanyelvéről, nemzetünk irodalmáról, és nem utolsó sorban önmaga tudásáról

és szorgalmáról is képet kaphatott.

 

                            Fodor Anikó tanító néni, az anyanyelvi hét szervezője

 

 

SAJÁT VERSEK:

 

Sanyi tanító bácsinak

 

Sanyi tanító bácsi

sunyiságát látni,

szakállától máris

40-esnek látszik.

Szeretjük Önt így is,

matek egyesért is.

 

Begurul az udvarra

kinyitja a Fordot,

nem is látni azon

semmiféle foltot.

 

Viccei már majdnem jók,

új honlapért kiáltók.

Tolja egész órán át

szeretjük a humorát.

Ez is csak egy vicc volt ám,

mintha magát hallanám.

 

Keddi napon többet tudunk

2 matekkal gazdagodunk.

Matekul is megtanulunk,

de számolni mégsem tudunk.

 

Hamarosan elballagunk

méhszárnyakon elutazunk.

Köszönjük a 9 évet,

                                                                                                                             kívánjuk a békességet.                                                                                  

                            Adrienn,Flóra,Cinti,Katika,Barbi,Marianna 9.o.

 

 

 

Tanárnő

(Fodor Anikó tanító néninek)

 

Drága, tisztelt tanárnő,

a vidámsága mindig feltűnő.

Tanítja a diákokat szüntelen,

s mind tudjuk, ez nagy küzdelem.

Végszónak csak annyit mondok,

hogy kitartást és egészséget kívánok!

 

                                                                  Nagy Barbara 9.o.

 

 

Magyarórán

 

Magyaróra láttán elhűlnek az arcok,

minden elcsendesül, remegnek a hangok.

Egyik diák kilép, felelésre készül,

tudása homályos, ötöstől megrémül.

 

Vihognak a lányok felelésre készen,

nagy vidáman mondják: a felelésnek vége.

Örömmel nevetnek, boldogan vihognak,

megszólal a csengő, vidáman iszkolnak.

 

Vége lett a napnak, vége lett a hétnek,

örömkiáltások szaladnak az égnek.

 

                                                                          Bábics Erik 8.B

 

Vissza

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.