Képzelgők

 

KÉPZELGŐK

    Tíz évesek vagyunk! Hihetetlen, de igaz, már 10 éve működik iskolánkon a színjátszó csoport, mely a sokat sejtető „Képzelgők” nevet viseli.

Ez alatt a tíz év alatt rengeteg diák megfordult minálunk.

    A próbákon sokat nevetünk, játszunk, időnként mérgelődünk, ha valami nem sikerül elsőre, másodikra vagy tizedikre sem. Mire egy-egy előadással a közönség elé állunk, már mindenki fejből fújja nemcsak a saját, de szinte az összes szereplő szövegét.

    Vannak vicceink, amelyeket csak mi értettük, s amelyek mindig jókedvre derítettek minket.

    Megemlékezünk minden évben az aradi vértanúkról, szerepeltünk nyugdíjas napokon, télapó és karácsonyi műsorokon, megünnepeljük március 15-ét, köszöntjük az édesanyákat és a gyerekeket. Emellett felkészülünk a szavaló- és más magyar nyelvi versenyekre is.

    Közülünk többen eljutottak pár országos versenyre, ahol jól megálltuk a helyünket, mint a Szép magyar beszéd, a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő és a Katedra Irodalmi Verseny országos döntői.

    Szóval úgy érezzük, hasznosan telik az idő, eredményes volt ez a 10 év.

     Reméljük, még sok kedves pillanatban lesz részünk a próbákon, és legalább annyi emlékezetes percet szerezhetünk nézőinknek is. Még mit kívánjunk magunknak? Sok-sok játékos kedvű gyermeket és még sokszor tíz évet!

 

    Kedves diákok, ha szerettek másokat szórakoztatni, köztünk a helyetek, gyertek, csatlakozzatok a Képzelgőkhöz, játszatok velünk!

    Az eddigi színjátszók névsora a 2005/06- os tanévtől kezdve:

Matus Krisztián, Sipos Réka, Bernáth Erika, Sevecsek Tamás, Sevecsek Tibor, Menyhárt Márton, Egri Krisztina, Végh Marika, Fodor Erzsébet, Végh Ádám, Fekete Viktória, Fazekas Csilla, Bartalos Klaudia, Bernáth Veronika, Hajdú Alexandra, Nagy Edina, Gódány Anita, Végh Imre, Both Enikő, Csibrányi Krisztina, Nagy Boglárka, Farkas Judit, Hegedűs Vivien, Kántor Alexandra, Méri Adrián, Végh Máté, Penzinger Tímea, Matus Virág, Takács László,  Kozma Renáta, Zlatarits Anett, Fekete Mónika, Szeif Éva, Schvikker Alexandra, Sarka Roman, Szerencsés Orsolya, Cséfalvay Orsolya, Vadkerti Roland, Méhes Csenge, Csibrányi Kevin, Csiba Veronika, Rásó Roland, Tóth Alex, Sekk Viktória

    És akik még most is „játszanak”: Borbély Cintia, Schvikker Flóra, Nagy Barbara, Méhes Rebeka, Nagy Iveta, Mészáros Fanni, Bódis Boglárka, Mautner Dávid, Mautner Márk, Bábics Erik, Zsoldos Viktória, Oriskó Krisztina, Fekete Levente, Oravecz Ádám

Ha valaki véletlenül kimaradt a névsorból, elnézését kérem, de remélem, ez nem történt meg.

    Nektek pedig köszönöm gyerekek!

                                                                                                        Fodor Anikó tanító néni

Keresés

© 2011 Minden jog fenntartva.

Készítette: Mgr. Nagy Sándor